Adóbevallás 2017 - Szja bevallás készítése - 16SZJA - 1653any

Adóbevallás 2017 - 16SZJA

Adóbevallás 2017 - 1653ny nyomtatvány

2017. január 08. - itt

Adóbevallás 2017-ben - a 1653ny nyomtatvány segítségével lehetséges!

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal most először készíti el közel négymillió ember helyett az adóbevallást. Lesznek kivételek, akiknek továbbra is maguknak kell intézkedniük, de hamarosan az összes részlet kiderül abból a tájékoztatóban, amelyet hétfőn postáz az adóhivatal az adózóknak.

Az idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket hétfőtől kézbesíti a posta, ebből mindenki tájékozódhat az idei újdonságokról, illetve arról, hogy milyen feltételek esetén nem tartozik a túlnyomó többséghez, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását - mondta Tállai András. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője hangsúlyozta: a munkáltatók és a kifizetők adatai alapján mindenki, azaz, ahogy mondani szokás, a bérből és fizetésből élők személyijövedelemadó-bevallása összeállítható. A NAV tehát idén először, ezeket az adatokat felhasználva mintegy 3,8 millió adózónak készíti el az szja-bevallás tervezetét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy természetesen az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek továbbra is maguknak kell elkészíteniük bevallásukat, hiszen az ő jövedelmi adataik teljes körűen nem állnak rendelkezésre.

Ismertetése szerint akiknek a NAV készíti el a bevallás tervezetét, azoknak is jóvá kell hagyniuk azt. A legegyszerűbb dolguk azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, hiszen ők március 15-től egy gombnyomással elérhetik a bevallási tervezetet, amit ha kell, kiegészíthetnek a véglegesítés előtt - mondta Tállai András. Akik viszont nem nyitnak ügyfélkaput, azok kérhetik, hogy a NAV postán küldje meg a tervezetet, vagy akár személyesen megnézhetik a NAV ügyfélszolgálatán a hivatal által készített bevallást - tette hozzá.

Erre a határidőre figyelj

Március 15. fontos dátum, mert addig lehet kérni a postázást akár SMS-ben, akár a NAV honlapján, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton - hívta fel a figyelmet a NAV vezetője, aki szerint a tájékoztató levélből mindenki számára egyértelműen kiderül, mi a teendője.

A levélben egyebek között felhívják a figyelmet arra, hogy akinek a tervezet szerint az előlegeken felül adófizetési kötelezettsége van, azt banki átutalással is rendezheti, sőt kérhet részletfizetést is, ha a hátralék nem több 200 ezer forintnál. Az államtitkár valószínűnek tartja, hogy a legtöbb adózónak lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezet valamennyi adatát pontosan rögzíti.

Nézzük át alaposan

Az viszont fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzék semmi. Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adniuk, ezért van lehetőség a bevallási tervezet kiegészítésére - hangsúlyozta Tállai András.

Elmondta azt is: továbbra sincs akadálya annak, hogy az adózók rendelkezzenek az adó 1+1 százalékáról a bevallástól függetlenül. Erre online lehetőség is van a nyomtatott nyilatkozat postázása mellett május 22-ig.

Adóbevallás 2017 >>> További információk itt

A bejegyzés trackback címe:

http://adobevallas2017.blog.hu/api/trackback/id/tr6712109793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.